System message

Új utakon a Kodály Filharmónia ifjúsági programja!

Új utakon a Kodály Filharmónia ifjúsági programja!

Pályázati forrásból újítják meg az ifjúsági koncerteket Debrecenben és a régióban.

A Kodály Filharmónia régi terve, hogy megújítsa gyermekeknek szóló programját, amihez kiváló lehetőséget kínált a Kulturális és Innovációs Minisztérium “Előadó-művészeti szervezetek 2025. évi támogatása” megnevezésű, a napokban lezárult pályázata, melyen a Kodály Filharmónia sikerrel indult. 

A klasszikus zenei intézmény ifjúsági sorozataival már az elmúlt években is több ezer óvodás, általános- és középiskolás diákhoz vitte közelebb a nagy szerzők műveit, melyek közül kiemelkedett Orbán György „A csodafa” című alkotása, valamint Harcos Bálint díjnyertes meséje, „A boszorkánycica”, amely gyorsan közönségkedvenccé vált.

A pozitív visszajelzések és a növekvő érdeklődés megerősítette: érdemes és szükséges kiterjeszteni ezt a munkát és a jövőben újabb élményszerű produkciókkal megszólítani a fiatal generációkat – a klasszikus zene világát minél több gyermek számára szerethetővé tenni.

Mind a Kodály Filharmonikusok, mind a Kodály Kórus részéről nagyon örültünk a pályázati lehetőségnek, hiszen régóta új alapokra akarjuk helyezni a gyerekek, fiatalok klasszikus zenei élményekhez jutását Debrecenben és a régióban. Abban bízunk, hogy a pályázatnak köszönhetően új formában, a korábbiakhoz képest lényegesen több gyermek fog megismerkedni a zenei kultúra legfontosabb értékeivel Debrecen határain kívül, kisebb településeken is – mondta el Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója, a Kodály Filharmónia ügyvezetője.

     

 Kodály Filharmonikusok
(Kodály Filharmónia Debrecen archívuma / Fotós: Biri Péter)

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.