System message

A zene a legkisebbeknek is jár! Minden apróság megkaphatja a jussát EZ KLASSZ! gyerekprogramjainkon az új évadban is.

A tavalyi sikert követően másodszor is megrendezésre kerül az Orosz Zenei Fesztivál, a budapesti programokkal párhuzamosan Debrecenben is, október 7-12. között.

Lapozza át a 2019/20-as évadot bemutató kiadványunkat és válassza ki az Ön számára legmegfelelőbb bérletet az ötféle – Napló, Korzó, Gulyás, Rubányi, Mozaik – ajánlat közül!

Interjú Somogyi-Tóth Dániellel, a Kodály Filharmónia igazgató, művészeti vezetőjével a következő hangversenyszezon programjairól.

Kedvezményekkel és rajzpályázattal várjuk a zenerajongó kicsiket a vidámparkban augusztus 18-án.

Orbán György zeneszerző kivételes műveit éneklik.

Carl Orff Carmina Burana-ját három kórus, három sztárvendég és két zenei együttes szólaltatja meg a Kossuth téren 2019. augusztus 16-án. 

2019. június 6-án – hagyományosan a Hal közben – tartottuk évadzáró ünnepségünket, amely alkalomból köszönthettük jubiláló munkatársainkat, valamint elismerésünket fejezhettük ki az évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeink felé. A díjakat Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója, művészeti vezetője adták át.

A Kodály Kórus Debrecen próbaéneklést hirdet TENOR határozott idejű állásra hoszabbítási lehetőséggel.

A Kodály Filharmónia Debrecen és Kodály Kórus Debrecen pályázatot hirdet marketing és reklámszervező (szakalkalmazott) munkakör betöltésére.

 

 

Via crucis – Nagyheti hangverseny

2019. April 16., 19.30
Szent Anna Székesegyház

Liszt: Via crucis / Vajda János: Via crucis /  Arvo Pärt: The Beatitudes

Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok művészei / Kodály Kórus Debrecen

Vezényel: Szabó Sipos Máté

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.