Beethoven 250. – I. hangverseny

Beethoven 250

A 2019-2020-as évadban, pontosabban 2020-ban ünnepli a zenei világ Ludwig van Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulóját. A Kodály Filharmonikusok is kiveszik részüket az ünneplésből, mert a nagy klasszikus mester valamennyi szimfóniáját megszólaltatják a szezon folyamán.

A klasszikus szimfónia műfajának kialakulása a XVIII. század második felében az ún. „mannheimi iskola” komponistáinak (Stamitz, Richter, Danzi) köszönhető. Egyrészt kialakították a négyrészes tételrendet (általánosítva: Allegro – Andante – Menuetto – Presto), másrészt létrehozták azt a szimfonikus zenekari hangzást, melyben a vonósokhoz a hangszerelés függvényében fa- és rézfúvós hangszerek és esetleg timpani csatlakozik. Ezzel párhuzamosan lassan eltűnt a barokkra jellemző continuo szólam. A mannheimi mintákat követve Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart hihetetlenül gazdag szimfóniatermése emelte a műfajt a zenei alkotóművészet centrumába. Az ő alkotásaikban a legmagasabb szinten valósul meg az a tartalmi és formai egység, mely a klasszika alkotásait jellemzi. Beethovent partitúráiban jut azonban tetőfokára a műfaj, arra a pontra, amikor már a mondanivaló, a szerzői szándék kezdi tágítani, szétfeszíteni a hagyományos kereteket: változik az előadó együttes létszáma, a tételek száma, illetve sorrendje, zenén túli, program-jellegű elemek jelennek meg, majd a „Kilencedikben” megszólal az emberi hang is.

Az esten megszólaló I. és III. szimfónia megszületését mindössze három év választja el, mégis meglepő Beethoven előrelépése a műfaj megújítása terén. Míg az 1800-as keltezésű I. C-dúr szimfónia a haydn-i mintát követve ad lehetőséget a szerzőnek érettsége bizonyítására, addig a III. Esz-dúr (Eroica) szimfónia az életmű talán legnagyobb meglepetését, a műfaj újjászületését jelenti.  Az I. szimfónia bemutató hangversenyének műsora is beszédes, mert Beethoven új műve előtt nagy elődei, Haydn és Mozart darabjai is elhangzottak. A négytételes szimfónia még lassú bevezetővel indul, majd ezt követően szólal meg a már meglehetősen egyéni hangú, szonáta-formájú nyitótétel. A háromnyolcados második, Andante tétel szólamai polifonikusan követik egymást, melynek során újdonság a timpani (üstdob) szólisztikus használata. A harmadik tétel bár hagyományosan módon Menüett címet visel, mégis inkább már inkább scherzo-nak tekinthető. A zárótétel szokatlan módon komoly, lassú bevezetővel kezdődik, aztán rendkívül elven főtémával indul az ellenállhatatlan lendületű Allegro molto e vivace finálé.

Az Eroica gyökeresen új utakat keres. Zenén túli asszociációt kínál, amikor „hősi” szimfóniaként definiálja magát, melynek ajánlása eredetileg Napóleonnak szólt. A nyitótételben nyoma sincs lassú bevezetésnek, két súlyos dúr akkord után máris a főtémával ismerkedünk meg. A terjedelmes szonátatételt követően öt szakaszból álló gyászindulót hallunk, aztán éles váltással egy scherzo következik. A zárótétel gyakorlatilag egy variációsorozat, melyben meghatározó szerepet játszik az ellenpontra épülő, polifón szerkesztésmód.

– baljos –