A réz bűvöletében

A Kodály Filharmonikusok rézfúvós hangszereket középpontba állító hangversenyét Samuel Barber amerikai komponista 1936-ban komponált vonószenekari Adagiója vezeti be. A darab eredetileg Barber vonósnégyesének második tétele, ezt írta át szerzője nagyobb együttesre. Az utóbb világsikert aratott – pátosztól és érzelmektől fűtött – Adagio bemutatása Arturo Toscanini nevéhez fűződik. Gyászzeneként – többek között – Einstein, Roosevelt, John Kennedy és Diana hercegnő búcsúztatása alkalmából is elhangzott.

A koncert programján két Richard Strauss mű is szerepel. A szerzőt szoros szálak fűzték a „rezekhez”, tekintve, hogy édesapja – Franz Strauss – korának egyik legkiválóbb kürtöse volt. Az 1883-ban született, háromtételes Esz-dúr kürtverseny leginkább Mendelssohn hatását mutatja. A kürtszólam a hangszer lehetőségeinek alapos ismeretéről tanúskodik, és kiváló lehetőséget biztosít a szólista számára a melodikus és virtuóz játékmódok bemutatására. A zenekari kíséret egyszerre áttekinthető és karakterisztikus, de még nélkülözi az érett Straussra oly jellemző burjánzó, és szövevényes hangzásokat.

Georg Gershwin Rhapsody in blue című műve 1924-es bemutatóját követően egy csapásra az amerikai szimfonikus jazz ikonikus alkotásává vált. Címének magyar fordítása – Kék rapszódia – nem igazán pontos, mert a blue szó az angolban a szomorúság kifejezője is. Gershwin a rapszódiát eredetileg kétzongorás változatban komponálta meg, zongoraszólós, zenekarkíséretes verzióját Ferde Grofé hangszerelte. A tomboló sikert hozó premier jelentőségét jelzi, hogy a közönség soraiban olyan művészek is helyet foglaltak, mint Rachmaninov, Stravinsky, Kreisler és Heifetz. A 20. század egyik kiváló trombitavirtuóza, az ukrán születésű Tyimofej Doksicer 1980 táján újragondolta a darabot, és a szólózongora helyett a trombitát állította a központba.

A 19. század során kialakult szimfonikus költemény műfajának úgyszólván egyedülálló darabja Richard Strauss 1896-os Imígyen szóla Zarathustra című műve. Strauss ugyanis nem természeti jelenséget, történelmi eseményt, vagy képzőművészeti alkotást ábrázol a zene eszközeivel, hanem Friedrich Nietzsche német filozófus értekezését. „Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, (...) sokkal inkább kívántam zenébe átültetni az emberiség fejlődésének eszméjét a kezdeti primitív szinttől a valláson, s a tudományon keresztül...” A hatalmas zenekart foglalkoztató „Zarathustra” kilenc részből áll, melyek szervesen olvadnak egymásba. Mindegyik szakasz Nietzsche művének egy-egy fontos témájához kapcsolódik. A szinte kozmikus hatású kezdés után Strauss partitúrája az emberi élethelyzetek, érzelmek és küzdelmek felkavaróan széles skáláját járja be, bizonyítva szerzőjének gazdag invencióját, formaérzékét és pazar zenekarkezelését. A darab óriási hatást gyakorolt a kor hallgatóságra, különösen a fiatal Bartókra, aki az 1905-ös pesti előadást szinte „villámcsapásként” élte meg, és ennek következtében újra visszanyerte korábban elveszített alkotókedvét.

(szöveg: Balogh József)

PÁLFALVI TAMÁS 

Pálfalvi Tamás 1998-ban kezdte meg trombitatanulmányait. Tízéves kora óta arra vágyott, hogy trombitaművész legyen, és mindent megtett azért, hogy ez sikerüljön. 2009-ben az amerikai Bard College hallgatója lett, Magyarországra visszatérve pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. 2014 óta barokk trombitán is koncertezik. Fellépett az Európai Koncerttermek Szervezete, az ECHO Rising Stars projektjében, Eötvös Péter darabot komponált számára.

TILLMANN HÖFS

A német Tillmann Höfs 1996-ban született, zenészcsaládban. Tizenöt éves koráig a trombita volt a hangszere, amelyen versenyeket is nyert, csak 2011-ben tért át a kürtre, amelyen szintén igen hamar jelentős sikereket ért el. Olyan zenekarok élén lép fel szólistaként, mint a Brémai Német Kamarafilharmónia, a Hallei Staatstheater Zenekara, a Baden-badeni Filharmonikusok, a Camerata Hamburg és a berlini Camerata Instrumentale.