Rendszerüzenet

Elsöprő siker Gyulán

Elsöprő siker Gyulán

A debreceni Kodály Filharmonikusok műsora a laikusokat is magával ragadta

Már a kezdést megelőzően jókora tömeg gyűlt össze augusztus 26-án az Almásy-kastély parkjában, ahol a debreceni Kodály Filharmonikusok Közelebb a csillagokhoz című koncertjét hallgathatta meg a közönség. A 19 órakor kezdődő nagyszabású esemény a kastély életében komolyzenei történelmet írt.


A debreceni Kodály Filharmonikusok koncertje az Almásy-kastély parkjában
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Március közepi üzemelése óta folyamatosan döntögeti meg színvonalbeli rekordjait az Almásy-kastély, mely már az 1700-as években is a térség kulturális középpontja volt. Az impozáns környezethez ezúttal is rangjában méltó program társult, a Kodály Filharmonikusok szabadtéri koncertje pedig a látványos parknak is új funkciót adott. Elegánsan elhelyezett nézőtér, ízlésesen dekorált színpad, udvarias közönségvezetés emelte az önmagában is különleges esemény rangját, melynek valamennyi részletét a távolabbi közönség számára egy hatalmas, 4,5 x 2,5 méteres LED-fal tett élvezetessé.


Dombi Ildikó ügyvezető

A nyitányként elhangzó Berlioz-féle Rákóczi-induló után színpadra lépő Dombi Ildikó, a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében az egykor meghatározó hagyományokról és azok újjáépítésének fontosságáról beszélt. Többek között megemlítette, hogy 1746-ban az országban elsőként itt mutattak be dokumentáltan kastélyban előadott színjátékot, Szamossy Elektől itt tanult festészetet Munkácsy Mihály, de a kastély a magyar komolyzenei élet bölcsőjének is tekinthető, hisz az Erkel család 3 generációja is közel 40 éven át tevékenykedett benne, sőt 1839-ben még a gyulai kórház javára is itt adtak hangversenyt.


Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető

– Az örökség kötelez. Szeretnénk, ha az elkövetkezendő időszakban a gyulai kastély a város és a megye komolyzenei és társadalmi életének egyik központja lenne – hangsúlyozta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a megnyitás óta máris 3 komolyzenei koncert volt hallható a kápolnában, e mostanival pedig a nyári időszak lezárását ünneplik meg méltóképp. – Ám nemcsak lezárunk egy nagyon izgalmas időszakot, hanem el is indítunk valamit – nyomatékosította a kastély komolyzenei elkötelezettségét Dombi Ildikó.

A különleges látványvilágú helyszín a mintegy hetvenfős létszámú zenekar művészeit is inspirálta, az est során elhangzó műveket pedig a koncert karmestere, Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető személyesen válogatta össze. Így az ország egyik legnagyobb múltú, 1923-ban alapított professzionális szimfonikus zenekara a közkedvelt klasszikus darabok mellett kortárs szerzők műveit, ismert filmzenéket is megszólaltattak.


A zenekar

Az elhangzó műveket az esthez tökéletesen illeszkedő, megejtő emberséggel megragadott, informatív összekötőszövegeivel a kellemes modorú Gróf Miklós konferálta fel, ami által a másodikként elhangzó Csillagok háborúja című film ismert zenéjét magától értetődőn követte Sosztakovics édes-bús keringője, melynek hallatán nemegyszer könnybe lábadt az ember szeme. A műfaji kalandozások Vivaldi négy évszak című művével folytatódtak, amelyből a Nyár III., befejező tétele volt hallható. A színpad jobb oldalára helyezett kivetítőn négy közvetítői kamera gondos összehangoltságának köszönhetően látható is volt, ahogy Somogyi-Tóth Dániel a zenekarral karizmatikusan felépítteti és összefogja a szétpattanni készülő zenei erőt. A fényekkel pazarul komponáló operatőrök a hegedűszólót játszó Alexáné Kardos Ildikót is kiemelték, és a zenekar valamennyi rezdülését megmutatták. Debussy impresszionista stílusban fogant, szinte pókháló finomságú Holdfénye hallgatása közben a parkra is szép lassan ráborult az est. A nagyon erős felütéssel induló koncert a lassabb tételek miatt ekkorra kissé belesimult a nyáresti környezetbe, de Handel barokk Tűzijáték szvitjével visszatért a kezdeti dinamikus hangvétel. A remek megoldásokkal tűzdelt, minden pillanatában ünnepélyes mű még a műfajhoz kevésbé vonzódókban is felkeltette a zene életszeretet fokozó erejét. Épp ezért a befejezésként játszott Csajkovszkij-mű után a ráadás sem maradhatott el, a közönség ovációját a zenekar a Karib-tenger kalózai című Walt Disney-film legismertebb részletének eljátszásával hálálta meg. A parádés fokozásokkal teli mű lendülete a közönséget is magával ragadta.

A minden percében élvezetes koncerten színültig megtelt a 280 fő számára ülőhellyel berendezett nézőtér, amely még kevésnek is bizonyult. – Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy sokan még az utolsó pillanat után is szerettek volna jegyet váltani – mondta el érdeklődésünkre a kastély képviseletében Fábián Tamás, mely információt Kiss János, a művelődési ház rendezvényszervezési csoportvezetője azzal toldott meg, hogy a koncertet állóhelyről legalább kétszer annyian nézték.

A nemcsak az éghez, de a zenei csillagokhoz is közelebb vivő esemény iránti nagy létszámú érdeklődés is mutatja, hogy az impozáns környezetben szervezett nívós komolyzenei programmal – Dombi Ildikót idézve – elindult valami a városban.


Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.